Hol a zuhanás?


Súlyos esőcseppek
húznak
egyre lejjebb a föld felé...
nehéz vagyok, nehéz vagyok. Hold sütötte éjszakákon
elragad a könnyű álom
és én is, én is könnyű vagyok.

(Képzelt város)

Az esőcseppek állandóan zuhognak reám, egyre nehezebb egyenesen a világban közlekedni. Viszont a könnyü álom már nagyon rég nem volt látogatóm. Nagyon rég... Mennyire is hiányzik. Nem is gondolná az ember. De milyen jó lenne egyszerűen csak lefeküdni, a szemeket behúnyni és egy pompás, könnyű álomvilágba zuhanni. Egy álom, amiből az ember felébred - újjászületett. És nem minden reggel úgy húnyorog a napfény felé, mintha az egész éjszakát kínzópadon töltötte volna. A test, mint egy süjjedt hajó maradványai - csakhogy a hajó nem érez. Nincs fájdalom, nincs bánat, nincs gondolat. A lélek a hajó rabja. Mintha a roncs kínozná, még rosszabb állapotban van mint maga az anyag. Ne kínozz tovább, te álomvilág. Nem erre teremtettek.
Hanem arra, hogy egy pihenőt adjál az embereknek, egy utat, amely ebből a szomorú s lényegtelen komorságban úszó életből kivezet. Egy zuhanást, amelyben visszatér az erő, hogy újra tudjál repülni.
S nem egy állandó börtönt, ahol mindig ővele kell találkoznom. Hát nem elég, hogy a mindennapokban is őrá gondolok?
Kérlekszépen, az álmaimat hagyd meg nekem. Bitte verschwinde aus meinen Träumen.

30.10.11 18:25